Kedves Barátunk!

 

Az elmúlt években több tanulmány készítésében vettünk részt annak érdekében, hogy cselekvésre ösztönözzük a döntéshozókat a generációkon át öröklődő szegénység, és kirekesztés ördögi körének megtörésére, a gyermeki esélykiegyenlítés érdemi programjának megfogalmazására és megvalósítására. Javaslataink jelentős része beépült különböző szakpolitikai háttéranyagokba, és szeretnénk elérni, hogy minél erősebb elköteleződés alakuljon ki a megvalósításra is. Ezért szervezünk 2022. február 11-én 14,00 órától egy konferenciát, hazai és nemzetközi szakemberek, politikai vezetők, köztük Nicolas Schmit szociális biztos részvételével. Határozottan hiszünk abban, hogy a téma az ország jövőjének egyik legfontosabb kérdése, ezért a jövő tervezésében ennek megfelelő súllyal kell szerepelnie.

 

 

A konferencia szervezői, a Szociális Demokráciáért Intézet és az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa, a Régiók Bizottsága Európai Szocialista Csoportja, valamint a Gyermek Unió Magyarországon - megvalósíthatósági tanulmányunk vezető szerzője Herczog Mária nevében tisztelettel hívunk rendezvényünkre.

A rendezvényt hibrid módon szervezzük. A személyes részvételre a járványhelyzetre való tekintettel csak limitált számban, előzetes regisztráció mellett van mód. A rendezvényt az MSZP Facebook oldalán, élőben közvetítjük, valamint az alábbi zoom linken keresztül is várjuk az érdeklődőket.

 

Regisztráció személyes részvételre

 

Csatlakozás Zoom-on keresztül

Facebook esemény a rendezvényhez

 

Szeretettel várjuk!


Harangozó Gábor

SZDI programigazgató

 

 

Gyermek Unió – nyilvános konferencia

A gyermekszegénység felszámolásának programja

 

  1114 Budapest, Villányi út 11-13., & @ Zoom

Angol-magyar valós idejű fordítás biztosított

2022. FEBRUÁR 11. (PÉNTEK) 14:00 

14:00 – 14:20

Köszöntő  

                   

Harangozó Gábor, a Szociális Demokráciáért Intézet programigazgatója, és az                                   

                   

Ellenzéki programalkotó bizottság tagja

                   

Andor László, A FEPS főtitkára

                   

 

Nicolas Schmit, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős biztosa (video üzenet)

14:20 – 15:00

Egy új fejlesztési modell Magyarországnak –
a jólét az első!

                   

Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje 

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke

                   

Dobrev Klára, az Európai Parlament tagja, S&D frakció                            

Tüttő Kata, Budapest főpolgármester-helyettese és a Régiók Bizottsága PES-csoport alelnöke

                   

                   

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere 

15:00 – 15:20

Gyermekek a politikai cselekvés középpontjában! A helyi politikától az európaiig. Felhívásunk a Gyermekunióért!

                   

 

Christian Morabito, vezető kutató, Save The Children Italia, IT

15:20 – 15:40

A gyermekek jólétéről, oktatásáról és gondozásáról szóló magyar stratégia

                   

Herczog Mária, Humán Szolgálatok Intézete, Columbus, Ohio szakpolitikai elemzője, az ELTE Jogi Továbbképző Intézet óraadó oktatója, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke

                   

Gyermek Unió Közösség és gyakorlat eredményeinek bemutatása                         

                   

Cristian Fabbi, a Reggio Children elnöke

Liana Ghent, az International Step by Step Association (ISSA) (Nemzetközi Lépésről lépésre Egyesület) igazgatója

 

 

                    

15:40 -16:55 

Panelbeszélgetés   

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, az Egységben Magyarországért szociális kabinetjének vezetője

Dr. Beleznay Zsuzsanna, Terézváros alpolgármestere, a Jobbik Család- és Nőpolitikai kabinetjének vezetője

Arató Gergely, a DK parlamenti képviselője

Korózs Lajos, az MSZP parlamenti képviselője

Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti képviselője

Orosz Anna, Újbuda polgármester-helyettese, Momentum

16:55 – 17:00 

Zárszó

                   

Gurmai Zita, az MSZP parlamenti képviselője és a FEPS alelnöke